Minden idők harmadik legnagyobb magyar cserkésztábora …
… ért véget augusztus 19-én Ócsa mellett. A Nemzeti Nagytáborban, amellyel a magyar cserkészet századik születésnapját ünnepelte, több, mit háromezer cserkész vett részt több száz magyarországi és határon túli magyar cserkészcsapatból. És igen, ott voltunk mi is – a brüsszeli magyar cserkészek két őrsben, összesen 9-en, valamint két, Münchenből és Bécsből lízingelt őrsvezetővel, képvisetették magukat az NNT-n, és derekasan megállták a helyüket. Mint a záróünnepség alatt a Balutól megtudtok, ezzel mi is immár az újoncpróba tananyaga vagyunk. A rengeteg élmény beszámolója majd idővel reméljük ide is felkerül, de sem az, sem az itt látható néhány kép nem fogja elmesélni azt a sok vidámságot, tudást és a barátságokat, amit az NNT-ről hoztunk magunkkal.